+36 (70) 600 6015

Fáj a budapesti lakásárak robbanása? - Akkor ne nézd meg, mi megy a szomszédban!

Fáj a budapesti lakásárak robbanása? - Akkor ne nézd meg, mi megy a szomszédban!

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a budapesti lakásárak nemzetközi viszonylatban még mindig nem túl drágák, míg mások szerint már most extrém magas árszintekről beszélhetünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hol állnak most a lakásárak Budapesten a régió fővárosaihoz képest és mekkora lakást tudunk az egyes városokban vásárolni 100 ezer euróból / 32 millió forintból.

Egy hasonló elemzést már két éve is készítettünk, akkor is 9 város lakásárait hasonlítottuk össze Bécstől Bukarestig. Bár drasztikus átrendeződések nem voltak, feltűnik, hogy Budapest valamivel előrébb került a listán. A környék legdrágább fővárosa nem meglepő, hogy ezúttal is Bécs lett, ott az átlagos lakásokat 4700 eurós (1,5 millió forintos) négyzetméteráron kínálják. Ezt követi Prága, ahol mostanra szintén elérte az 1 millió forintot az átlagos állapotú és elhelyezkedésű lakások négyzetméterára. Ennél kicsivel olcsóbb Ljubljana, majd Pozsony, előbbiben bő 900, utóbbiban bő 800 ezer forint körül mozognak az árak.

 

Bár az éves árváltozásra csak országos adatokat találtunk, de azt feltételezve, hogy egy adott ország fővárosában és a fővárost is magába foglaló országos lakásárak változásának irányában és mértékében nincs drasztikus különbség feltételezhető, hogy a 9 város közül Budapesten ment végbe a legnagyobb áremelkedés. Míg Magyarországon 2016 óta éves szinten közel 20, Budapesten pedig több mint 20 százalékkal mentek feljebb az árak, addig a többi országban ez inkább csak 10 százalék körül volt. Ennek is köszönhető, hogy két év alatt a magyar főváros lakásárai lehagyták Zágrábot és minimálisan Varsót is megelőzték. Ezen kívül a sor végén is történt egy helycsere, ott Belgrád előzi meg egy hajszálnyival Bukarestet, míg két évvel ezelőtt még fordított volt a sorrend.

 

 

Mire elég 32 millió forint?


Bécsbe ez az összeg legfeljebb egy minigarzon (21 négyzetméter) árát fedezi, de Prágában, Ljubljanában és Pozsonyban is inkább csak a garzonok között lehet ennyiért nézelődni. Budapesten ennyiből már egy másfél szobás tégla, vagy egy kétszobás jobb elhelyezkedésű panel lakás is kijöhet, akárcsak Varsóban, vagy Zágrábban, ahol még néhány extra négyzetmétert lehet nyerni ezért az árért cserébe.

Belgrádban és Bukarestben pedig már egy olyan 60-70 négyzetméteres lakáshoz is hozzá lehet ennyiért jutni, ami alapterület szempontjából a magyar nagycsaládosok által igényelhető CSOK feltételeinek is megfelelne.

A fővárosok közti árkülönbségek tehát továbbra is megvannak, a Belgrád-Bukarest és a Prága-Ljubljana közti kétszeres árkülönbség is meglehetősen stabil, az viszont látszik, hogy Budapest egyre jobban közeledik a régió drágább városaihoz, így semmiképp nem lehet már kijelenteni azt, hogy a magyar főváros régiós szinten még mindig a legolcsóbbak közé tartozik. Ha így folytatódik a lakásárak növekedésének dinamikája, akkor lassan Budapestet is a régió drágább városai közé kell sorolni.

Bár ebben az elemzésben nem néztük meg, fontos figyelembe venni az egyes fővárosokban jellemző átlagjövedelmeket is, ami alapján már változik a sorrend. Hiába a legdrágább Bécs, az ottani jövedelmek alapján például kevesebb havi jövedelem szükséges egy ottani lakás megvásárlásához, mint a budapesti jövedelmekből Budapesten.

 

Forrás: porftolio.hu

Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás

    Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.